2014. április 15., kedd

1. rész

Pont olyan a hangulatom mint az időjárás. Párizsban vagyok a szerelem városában mégis egyedül vagyok. James szakított velem pont a 2 éves évfordulónkon. Most a párizsi repülő téren várok , hogy becsekkolhassak. Mire feleszméltem már szóltak is , hogy a Londonba tartó gépre fel lehet szállni. Gyorsan felszedtem a cuccaimat és már indultam is. Gépen egy  ablak melletti széket kaptam így azt elfoglalva gondolkodni kezdtem. Miért szakított velem James hiszen boldogok voltunk? Miközben ilyen dolgokon filóztam egy hang zökkentett ki a gondolataimból.
-Bocsi de szabad ez a hely?-kérdezte az illető.
-Persze-mondtam miközben ablakon néztem kifelé. Annyira ismerős volt a hangja ezért felé fordultam.
A felismerés úgy tört rám mint derült égből villámcsapás. Louis Tomlinson ült mellettem akinek én írom a dalait vagyis annak a bandának amiben énekel. Ez a One Direction.

                                                                             §


Ilyen az én formám pont Louis mellé kellett ültetniük. Istenem csak ne kezdeményezzen  beszélgetést mert akkor elszólom magam. Egyáltalán , hogy kerül ide , úgy tudtam Elenorral nyaral .
-Szia ! Louis vagyok-nyújtotta a kezét . Pont megtörtént amire egész életemben vágytam de mégis próbáltam elkerülni.
-Emily-ráztam kezet vele-Nem Elenorral kéne nyaralnod ?-a francba elszóltam magam.
-Összevesztünk-vágott meglepődött és szomorú képet egyben.
-Sajnálom de ha valakinek kiszeretnéd önteni a szíved aki nem őrült directioner akkor itt vagyok-mosolyogtam rá megnyugtatóan bár én sem voltam nyugodt.
-Meglátott egy képet amin épp az egyik rajongót készültem megpuszilni és a kép úgy készült , hogy olyan legyen mint ha éppen csókolózni készülnénk-hadarta el.
-Velem is most szakított a barátom a 2 éves évfordulónk napján.-meséltem én is.
-Sajnálom.
-Semmi baj de ha elfogadsz egy tanácsot akkor Elenornak magyarázd el egy romantikus vacsora mellett , hogy mi is történt igazából.
-Hát majd megpróbálom. Amúgy te is Londonban laksz ?
-Igen , 3 éve mert a szüleim halála után új életet akartam kezdeni.-hajtotta le a fejemet . Emlékek csak úgy törtek rám . Ahogy együtt énekelünk az autóban és egy nagy villanást és már vége mindennek. A szüleim ott helyben meghaltak de a bátyám holtteste sohasem került elő.
-Nagyon sajnálom ami a családoddal történt.
-Kérem utasainkat kapcsolják be a biztonsági öveiket mt megkezdjük a leszállást !
-Hát gyorsan eltelt az idő . Köszönöm a tanácsot , megfogadom.- hálálkodott Louis.
-Semmiség.-válaszoltam mosolyogva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése